html

2018/04/01

Titkos barát nyuszi és egy újabb túrós recept

A munkahelyemen titkos barátosat játszunk, ami a mikulás húzós játék megfelelője. A munkacsoportodból húzol egy nevet, és megajándékozod kisebb vagy éppen nagyobb dolgokkal a következő időszakban. Ez a játék április végén ér véget és arra gondoltam, hogy tőlem minden héten kapna valami apróságot a húzottam. 
Viszonylag sokat gondolkodtam rajta, mit is készítsek a lánynak, mivel nem igazán ismerem, de végül biztos forrásból értesültem, hogy igazából ő mindent szeret, ami cuki - illetve láttam az instagram oldalán is, hogy szereti a nyuszikat - így a már sokszor elkészített Spring bunnies minta alapján horgoltam neki egyet. mostanság annyira rákattant a horgoltságaimra, hogy igazából mindet meg akarja tartani és hát ezzel sincs másként. 


Egyébként hetek óta eszemben volt, hogy kéne sütni Boci muffint. Szembe is jött ma Áfonya mámora Edina receptje, gyors számvetés után arra jutottam, hogy minden van itthon, megsütöm. Persze aztán menet közben kiderült, hogy nincs itthon annyi és olyan teljes kiőrlésű liszt, mint amit kér a recept, illetve tejföl és vaj sincs, szóval rögtönözni kényszerültem. 



Tészta
180 g liszt (50g fehérliszt, 50 g tk tönköly búzaliszt, 80 g tk búzaliszt)
15 g kakaópor 
fél zacskó sütőpor 
kb fél teáskanál szódabikarbóna 
1:4 édesítőszer ízlés szerint 
kb 70 ml étolaj 
100 ml tejszín 
2 tojás
1,5 dl tej 

Töltelék
Túró ízlés szerint (nálam 150 g kb) 
1 tojás 
vanília aroma ízlés szerint
1:4 édesítő ízlés szerint
1 púpos ek aldis kókusztejszín

A tészta száraz hozzávalóit kimértem és alaposan elkevertem. Egy másik tálban a tészta folyékony alapanyagait szintén kimértem és elkevertem (kivétel a tejet) majd ezt a két tálnyi keveréket összeöntöttem és gondosan összedolgoztam. Úgy találtam, hogy a tészta ebben a formában túl tömény lesz, ezért utólag hozzáöntöttem kb 1,5 dl tejet, így már sokkal muffinosabb lett a tészta állaga is. A töltelék hozzávalóit alaposan elkevertem, nem baj, ha kicsit folyékonyabb lesz az állaga! 

A szilikon muffin formákat kb 3/4-ig töltöttem a tésztával, majd 1 evőkanálnyit a túrós masszából rákanalaztam. 20-25 perc alatt sült készre nem előmelegített sütőben - sajnos mindig elfelejtem előmelegíteni a sütőt. 
Ebből a mennyiségből nekem 9 db muffin készült. Nem mellesleg szerintem úgy néz ki a túrós krém a süti tetején, mintha pattogatott kukorica lenne. 



2018/03/18

Rupert, a zsiráftestű róka

Szóval az úgy volt, hogy barátnőm megkért, horgoljak neki egy csokornyakkendős rókát. Pontosabban nem neki, hanem a születendő unokaöccsének. Azért is szeretett volna egy rókát, mert az ő édesanyja - szóval a leendő nagymama - már készített egy csokornyakkendős illetve keménykalapos rókás ágyneműhuzatot Norminak. Mutattam barátnőmnek több horgolt róka sablont, de ő se volt igazán elégedett a mintákkal, illetve én magam se éreztem egyiknél se azt a bizsergető érzést, ami alkotás előtt fog el. Így történt, hogy majdhogynem teljesen rám bízta a róka megvalósítását. Egyben megegyeztünk: a feje olyan legyen, mint Jean the fox minta esetében, de a lábai semmiféleképpen se legyenek még hasonlóak se. 


A fenti minta alapján neki is kezdtem a fejnek, viszonylag gyorsan el is készültem vele és ezek után megpróbáltam a testet is hozzá illeszteni, de valahogy nekem arányaiban nagyon kicsinek bizonyult ez a rész. Ezt pár napig félretettem, így nekikezdtem a végtagoknak. A farkincát szintén meghagytuk az eredeti sablon alapján - hogy az ő szavaival éljek: ez így pont elég lompos - a többi végtagot saját elképzelés alapján valósítottam meg. 


Természetesen a pocaksimizős rész sem maradhat el. 


Hogy őszinte legyek, a testével bíbelődtem a legtöbbet. Legalább 4 különböző mintát kipróbáltam, de egy sem bizonyult az igazinak, volt ami túl nagy lett, másik túl pici, a többinek pedig leginkább a végső formája nem nyerte el a tetszésemet. Aztán jött az isteni szikra, ahogy megláttam a fotelban csücsülő zsiráfot. Arányait nézve jónak bizonyult, persze aztán a nyakánál ügyeltem, hogy nem kell azt olyan hosszúra legyártani. Az eredmény pedig? Barátnőm azt mondta, ezt inkább megtartja magának annyira beleszerelmesedett Rupertbe. Szóval jöhet a rókagyártás második fordulója, mert jövő héten érkezik a bébi. 


 

2018/02/23

NA YA, baj van!

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem mikor a munka lezsibbaszt - nyugodtan használhatjuk az életet is szinonimaként - vállalom, nem feltétlenül van kedvem klasszikus vagy éppen bármilyen más sok agysejtet megmozgató irodalmat olvasni. Ilyenkor szoktam YA (young adult) vagy éppen NA (new adult) műfajú sztorikhoz nyúlni, mert bízom benne, hogy kikapcsolódást fog okozni az a pár óra, amit olvasással töltök. Viszont sajnos az esetek tetemes százalékában csak bosszankodok a stílus és a történetek semmilyenségén és többnyire csak mérgelődöm, mert azt látom, hogy nagy igény van ezekre a gyakran igénytelen, minden kreativitást mellőző történetekre. 



Szó se róla, még ha olvasok is a stílusba tartozó regényeket, egyáltalán nem tartoznak a kedvenceim közé. Sajnos nem sajnos, magamat is meg tudom lepni, mikor ilyen témájú könyvek után vágyakozom, de őszintén szólva, engem többnyire a kíváncsiság hajt. Szeretnék egyszer úgy elolvasni ebben a műfajban egy könyvet, hogy nem olvasom oldalról-oldalra a kötelezően elpuffogtatott elemeket, amitől csak egyre jobban erősödik bennem az érzés, hogy én ezt a könyvet bizony már olvastam. Csak más személy írta, esetleg másik városban/egyetemen játszódik és a szereplők többségének is más nevet adtak. De azért a borítón meghagyják a kidolgozott félmeztelen férfi felsőtestet vagy a csókolózó pár portréját. És hogy mik a kötelező elemek, melyeket rendszeresen ellőnek ezekben a sztorikban? Sorolom!

  • A főszereplő hím rendszerint csodálatos. Magas, általában sötét hajú, a mosolyától minden nő bugyija lehullik - még akkor is, ha a saját neméhez vonzódik - és olyan izmos testtel bír, hogy még a kidolgozott karizmain is lehetne sakkozni. Természetesen a lányok rohannak utána, neki a kisujját sem kell megmozdítania azért, hogy az aznapi numera összejöjjön, hiszen a lányok önként ajánlkoznak a becses szerep betöltéséért, mert nekik ez megtiszteltetés, hogy aznap ők tölthetik be az ágyas szerepét! 
  • A főszereplő lányt jellemzően bénácskának ábrázolják. Megbotlik a saját lábában, elejti a könyveit, még a legegyszerűbb emberi interakcióban is képes elpirulni. Az ábrázolt leányzó többnyire sérült egy régebbi trauma miatt, ami nem más, mint maga az erőszak, melynek szerves része a drogokkal való elkábítás vagy éppen az alkohol. Természetesen a fiú szereplő egészen addig nem veszi az említett lányt észre, amíg kénytelen nem lesz beszélni vele, pl. egy közös kurzus keretein belül. Persze, látva a leányzó törékenységét, rögtön elindul a tökéletes férfiban egy érzés, ami számára idegen, soha ilyet korábban még nem érzett senki iránt, stb. stb. stb. Gondolom a folytatást el tudjátok képzelni. 
  • Ami a leginkább zavar ezekben a történetekben, hogy rettentő fontos szerepet tulajdonítanak a szexnek. Nem mondom, hogy nem fontos, egyáltalán nem erről akarok írni, de ebben a műfajban rendszerint azt érzem, hogy akkora hangsúlyt fektetnek a közösülésről szóló leírásoknak, hogy a tényleges cselekmény eltörpül. Plusz, nem egyszer olyan érzetet hagynak bennem ezek a jelenetek mintha a szerző csak azért írta volna bele a történetbe, hogy meglegyen a minimum 300 oldal a kiadáshoz. Semmi extrát nem adnak ezek az epizódok a cselekményhez, és idegesítő, mennyire eltereli a lényegi részről a sztorit. Nem mellesleg, ha egy ügyes kezű szerkesztő kezébe jutna a történet, rögtön 50 oldalra csökkenne a tényleges tartalom. 
  • Még mindig a szexnél maradok. Komolyan mondom, nem olvastam még olyan történetet, amiben a szeretkezés problémás lett volna a két főszereplő közt, sőt; a szeretkezés mindig csodás, mindig mindenkinek orgazmusa van, a főszereplő srác rendszerint akkora pénisszel bír, hogy a lány azon aggódik, miként tudja az ő szűk csípője mindezt befogadni. Nem hiszem el, hogy csak olyan sztorit tudnak kerekíteni, amiben még a szűz csajnak is egyből, pár perces gyömöszölés után orbitális kielégülést képesek okozni, ja és persze az együttlétek minden egyes alkalommal csak jobbra és jobbra sikerülnek. Néha annyira kiütközik a szereplőket elöntő vágy, hogy tartok tőle, egyszer lángra kap a kezemben szegény Kindle. 
  • A történet során egyszer a páros tuti szakít. Vagy a csaj bizalmatlansága miatt, mert nem mondta el tragédiát, ami vele történt, vagy valami abszolút fals, mondvacsinált okkal, hogy legyen valami bonyodalom is a történetben. 
  • Az olvasmányos megfogalmazást akár pozitívumként is kiemelhetném, de ez csak akkor lenne igaz, ha nem társulna hozzá végtelenül idegesítő, gyakran igénytelen, mesterkélt, "nagyon könnyed és fiatalos szeretnék lenni" megfogalmazás. Csak hogy egy példát említsek:

Basszus, de szeretném újra megcsókolni! Érezni akarom az ajkát az enyémen. Hallani akarom a nyögését, amikor a nyelvemmel megtalálom az övét. Remek. Most itt állok a bár kellős közepén kőkemény farokkal. 

Az egyik legnagyobb bajom ezekkel a történetekkel, hogy a többség egy kaptafára épül főleg, ha még a fent taglalt kötelező elemeket is tartalmazza, de ezeket valószínűleg más részekkel is ki lehetne egészíteni. A másik az, hogy nők írják nőknek, szóval az író fejben megálmodik egy tökéletes, álomszerű pasit, akit valamelyest felruház feminin vonásokkal, ezzel is gyakran irreális elvárásokat generálva a női olvasókban a férfiak irányába, amiről úgy gondolom, nem feltétlenül jó.

Sose mondanám azt, hogy ne olvassatok ilyen regényeket; úgy gondolom, mindenki rendelkezik annyi szabadsággal, hogy eldöntse, milyen történeteket, milyen műfajban szeret olvasni, mi az a téma, ami képes kimozdítani a mindennapokból. Azt se mondom, hogy a műfajban nem olvastam volna még jót, mert igenis van. Például Rebecca Yarros könyvét angolul olvastam és abszolút pozitív csalódás volt számomra. Van benne szex, akad benne a fent soroltak közül jellemző momentum, azonban sokkalta hangsúlyosabb a tényleges cselekmény, ami meghatározza az egész történetet - konkrétan végigfut az egész regényen - és nem a tragikussága miatt lesz tragédia, a tragédia

Azt hiszem, most ez után a puffogó poszt után intenzívebben nekiállok az egyszemélyes kihívásomnak. De erre egy másik bejegyzést szánok, addig is, egy költői kérdés így a végére: 


A fenti sémát mennyi regényre tudnátok ráhúzni? 

2018/02/19

100 kisebb-nagyobb apróság, amit szeretek

Mikor elolvastam Vicky ihletadó bejegyzését a témához kapcsolódóan, jót mosolyogtam magamban. Egyrészt azért, mert szeretem más emberek listáit olvasgatni, másrészt pedig én már több mint egy éve ezt csinálom: minden nap szakítok időt arra, hogy végiggondoljam, mi volt az a dolog, aminek az adott napon örülhettem. Ezeket fel is írom a határidőnaplómba az adott naphoz, így ha visszalapozok, máris láthatom a korábbi jóságokat, melyek rögtön mosolyt csalnak az arcomra. 
Azt gondolná az ember, hogy ilyen "háttérrel" könnyű lehetett ezt a listát összehozni, de el kell keserítsek mindenkit, nem volt olyan egyszerű, hiszen az alábbi listában a mindenkori boldogságforrásaimat sorolom fel, nem azokat, amik az adott naphoz köthetőek. Szóval, jöjjön az én  öröm-listám!


A vicces mintájú zoknik.
Borostyánnal benőtt házfalak.
A lezser elegancia.
Piacra járni.
Szarkazmus.
Színes filceket és kihúzók.
A sülő sütemény illata.
Látni, ahogy mások lelkesednek.
Amikor a nők és férfiak nem viselkednek közönségesen.
A csendet élvezni.


Beleolvasni egy könyvbe véletlenszerűen.

Az alkotási vágy.

Bokacsizma.
Antikváriumba járni.
Amikor emberek képes intelligensen vitatkozni.
Képek, fényképek minden mennyiségben.
Színek.
Farmerkabát.
Téli, jeges, friss illat.
Bicikli mintájú kiegészítők.




Amikor az ellentétek vonzzák egymást.
Kifejező dalszövegek.
Térképek.
Sonkán sült tükörtojás.
Bögréből inni.
Márványminta.
A kreativitás minden megnyilvánulása. 
Az emberi találékonyság.
Látni, hogy út közben mások is olvasnak.
Írásban beszélgetni.


Kesudió.
Természetes vörös haj.
Pirított bacon.
Pozitívan csalódni.
Csillagokat nézni.
Regénybeli szerelmek.
A reggelizésre szánt idő.
Amikor a napfény szeplőket csalogat elő.
Csipke.
Aludni.



Könyvek.
Hátizsák.
Amikor a szeretet cselekedetekben nyilvánul meg.
Hogy a neveknek van jelentése.
Tudást elsajátítani.
AmikorBabaként szólít.
Mintás textilek.
Inspirálódni.
Piros teát inni.
Harmonikus berendezés.


Táncolni a csengőhangomra.
Levendula illat.
Egyujjas kesztyűt húzni.
Tavasz és ősz.
Tejszín.
Brownie.
A hegedű hangja.
E-könyvet olvasni.
Cukormentes csokit enni.
Ahogy a vízcseppek gyöngyöződnek a pókhálón.



Amikor simogatja a hátam.
Horgolni.
A nap szárította ruha illata.
Egyberuhák.
Örömet okozni.
Fém keretes tárcák és táskák.
Igényes tetoválások.
Az ódon épületek hangulata.
Amikor egy göndör fürtöt rá tudok húzni az ujjamra.
Harisnyák.


Olvasni, bárhol és bármikor.
Vicces feliratos pólók. 
Amikor egy kifejezés angolul beszédesebb, mint magyarul.
Csillagos, nyári éjszakák.
Gyerekkönyvtárba járni.
Hangosan nevetni.
Olvasni utazás közben.
A zene rám gyakorolt hatása.
A szórt fényt a fényképeken.
Vonattal utazni.



Listákat írni. (még ha képtelen is vagyok előre tervezni)
Füstölt/mozzarella/trappista/feta sajt.
Őszi színek.
A Potter-generáció részének lenni.
Kilépni a komfortzónámból, még ha olykor nehéz is.
Kályha mellett melegedni.
Citromos illatok.
Félreolvasni.
Mártogatós ételek.
Sütik és kekszek bármilyen mennyiségben.


Mama kertjében termesztett koktélparadicsom.
Képeslapot kapni.
Pizsamában lenni napközben.
Sétálni.
Angolul olvasni.
Talpam alatt ropogó hó.
Ajándékot adni.
Jóbarátokból idézni vicces jeleneteket.
Képregények.
Amikor felolvas.




2018/01/27

Ezt reggelizem mostanság

Imádok reggelizni, tulajdonképpen az a napom egyik legkedvesebb része, amikor reggelizhetek. Viszont, nem igazán szeretem a kenyérféléket és a zabkásától is megcsömörlöttem egy ideje. Ellenben nagyon szeretem a túrót és a tojást és arra gondoltam, valamit össze lehetne kombinálni a kettőből. Nyilván nem én találtam fel a spanyolviaszt ezzel a túrós zabpalacsinta recepttel, de nekem nagyon bevált, heti 2-3 alkalommal tuti benevezek rá, mert egyrészt nagyon gyorsan elkészül, másrészt igencsak laktató. 


Hozzávalók
- zabpehely (40-50g között szoktam)
- túró (ízlés szerint)
- 2db tojás 
- DW 1:4 édesítő (ízlés szerint, nálam max egy kiskanálnyi) vagy folyékony édesítő
- fahéj (ízlés szerint) 


Az alapanyagokat összekeverem, állni hagyom egy kicsit (kb addig, amíg a vízforraló felforralja a vizet a reggeli teámhoz). Pici kókuszzsírt olvasztok, és kb 1,5 evőkanálnyi adagokat halmozok a serpenyőbe, amit formás koronggá lapogatok. Mindkét oldalát kisütöm, és toronyba halmozom őket. Ebből az adagból 3 db készül el és ahogy említettem, nagyon laktató. 




Ha lazábbra sikerül a tészta, olyankor "morzsásra" sütöm, mint egy császármorzsát, úgyis csodálatos. Ilyenkor kókuszreszelékkel, darált mandulával szórom meg. 

2018/01/08

Logan, a zöldszemű háziszörny

Nekem az ajándékozás az egyik szeretetnyelvem, ezzel tudom leginkább kifejezni, a másik személy iránti érzéseimet. Imádom magát az érzést, ami átjár alkotás közben, valahogy ebben érzem magam legteljesebbnek. Viszont ritkán adatik olyan pillanat, amikor magamnak készítenék bármit is, vagy ha igen, Gábor tuti elcseni. 

Még előző évben láttam egy könyvet az amazonon, amiben horgolt szörnyecskék vannak és végtelenül cukinak találtam. Egy ideig meg is feledkeztem erről a könyvről, aztán a lementett képeim között meglátva a könyv borítóját teljesen beindult a fantáziám és így el is készült életem első "saját tervezésű" horgolt figurája. Egy estébe telt meghorgolni az alkotóelemeket és körülbelül 2-3 óra volt, amíg összevarrtam a többi tartozékot. A nyakára a szemét ragasztópisztollyal erősítettem fel. 






2017/12/13

2017-es zenék

Körülbelül egy hete jelentette meg a Spotify a felhasználók személyre szabott zenei összefoglalóját a 2017-es évre. Nagy lelkesedéssel kattintottam, hogy megnézzem az idei felhozatalt, de az igazat megvallva, ebben az évben úgy érzem, a Spotify engem nagyon átvert. Ahogy hallgattam a felsorolt dalokat, úgy éreztem, mintha nem is azok közül a dalok közül történt volna a válogatás, amiket idén ténylegesen hallgattam, hanem a kedvenceim közül véletlenszerűen kiválasztott egyet-egyet, rásütve a bélyeget, hogy azt bizony ebben az évben sokat hallgattam. Őszintén szólva, mikor az ősszel egy nagyobb fajta Harry Potter újraolvasást tartottam, akkor sem hallgattam meg a filmhez tartozó OST-t, nem hogy felmerüljön az idei kedvenceim között... Aztán rájöttem, hogyigazából akkor lenne reális a hallgatott dalaim éves kivonata, ha a youtube-t is össze lehetne hangolni ezzel a zenei alkalmazással, viszont mivel ez nem lehetséges, inkább megmutatom a 2017-es kedvenc dalaimat. 8-8 dal, keresztény és mindenki más kategóriában. Hallgassátok szeretettel! 

Forrás: itt


Keresztény

Kezdem rögtön a női nyertessel: 2017-ben tényleg ezt a dalt hallgattam a legtöbbet. Rajongok ezért az érces, mély hangért, a dalszöveg pedig nem csak nagyon kifejező, hanem ennek az évnek a meghatározója, végigkísérője. Teljesen és igazán. 

Az igazat megvallva, kevés magyar előadót hallgatok, keresztények közül pedig még kevesebbet. Mint ex-zeneiskolás nagyon értékelem a hangszerelésüket, ahogy mernek játszani a technikákkal, szeretem a fiatalos hangzást és a kifejező dalszövegeiket. 

A viharos tengeren, mikor a partot keresem,
az iránytű Te vagy!

Igazából nincs olyan énekük, amit ne szeretnék. 

Erre az együttesre sose fogok megfelelő szavakat találni. Olyan, mintha ők maguk képesek lennének hegyeket megmozgatni az énekeikkel, de igazából mégsem ők csinálják. 

Három hete jött ki ez a dal, 4 napja fedeztem fel, és az elmúlt pár napot teljes egészében kitöltötte. Nagyon kedvelem azt, amit a zenével művel, nem mellesleg a felesége gasztroblogját előszeretettel böngészem. 

Emlékszem, valamikor tavasszal egy rádiós válogatásban bukkant fel a Spotify-on, és emlékszem, azon gondolkodtam, mennyire jó összhangban van ezeknek a pasiknak a hangja. Aztán kiderült, hogy ők bizony egészen régóta összeszokott bagázst képeznek. 

Ő pediglen a férfi győztes. Igazából az albumáról bármelyik dalt választhatnám, hisz csodálatosnak tartom mindet, varázslatos hangulat vonul végig az egész lemezen, de inkább az elsőnek megismert dalt emelném ki mind közül. 


Mindenki más

Ha lenne olyan az internetet világában, hogy "rongyosra hallgatott", akkor ez bizony az lenne. 

Az igazat megvallva, ez a dal kb 1 hónapja jelent meg, de nincs olyan szerzeménye Mr. Kearney uraságnak, amit ne szeretnék, szóval, szerelem volt ez is első hallatásra. Pár napja a klip is kijött hozzá, így még nagyobb az örömködés. 

Vállalom: ebben tényleg igaza volt a Spotify-nak.. Ahogy meghallottam ezt a Thirteen Reasons Why egyik epizódjában, kegyetlenül megbabonázódtam. 

Ez a végtelenül szexi hangú ürgét van, aki nem szereti? Nem tudom elképzelni! 

Miután elkönyveltem magamban, hogy 13 éves létére Millie Bobby Brown zseniális (nagyon remélem, hogy van egy olyan támogató közege, ahol nem utcalányosodik el), 

Hogy erre milyen jól lehet mosogatni!

Csodás hangja van. Pont. 

Ja, hogy a TFOS Augustus Waters-e énekelni is tud? 

Nektek mik voltak 2017-ben a legtöbbet hallgatott dalaitok?